A TV csere előjátéka nálam nagy lelki vívódás. TV-m ugyan van, de olyan régi, hogy a helyére akár egy komplett vetítőterem is elférne, a távirányítója az évek során memóriajátékká kopott, az ugyanolyan fekete gombok közül meg sem merem már nyomni a kevésbé használtakat, ki tudja, mit idéznek elő. A bal vállamon mozizó ördög azt súgja, hogy ideje már lecserélni a készüléket, a jobb vállamon ülő glóriás figura meg azt kérdezi, hogy nem látom-e Alekosz fejét így is túl nagyban, csak magammal szúrok ki, ha áttérek a széles vászonra.

A vásárlás előtti utolsó visszatartó erő az ár, az a hozzá fűződő gondolatmenet, hogy ennyi pénzből mennyi könyvet, hangszert és más értelmes dolgot vehetnék, de az ego erősebb, hát csak megérdemlem, hogy munkából hazaesve otthon butulhassak egy kicsit? A TV cserét követően aztán a pazarlás érzése ragad magával, mert kikapcsolva tök jól néz ki a nagy fekete (és drága) vászon, de bekapcsolva borzalom, jön hát a reklamáció, mehetek vissza a boltba.

Na, ott kiderül, hogy velem van a baj, ne is álmodjak róla, hogy valaha is normális képe lesz a TV-nek, mert Magyarországon még alig sugároznak HD-ban, az sem Full HD, csak Ready, sőt, még az sem, mert más a képarány. Meg egyébként is, miért vettem én TV-t, ha nem volt hozzá HDMI csatlakozóm és mit képzelek, hogy még egy rendes médialejátszóm sincs. Bocsánatot kérek hát és hazakullogok olvasni… Mégpedig arról, hogy mit is kellett volna kihallanom az eladótól kapott intelmekből.

Kitanulva a két-három betűs kifejezéseket, az alábbi paramétereket érdemes tévé vásárlása során megfigyelni.

Plazma, LCD, vagy LED?
A képernyő technológiájára utaló kifejezések látványban nem mutatnak jelentős különbséget. Sokak szerint a Plazma és a LED biztosítja a legjobb színeket, az LCD rövidtávon, a LED pedig hosszútávon gazdaságosabb, az előbbihez olcsóbban jutunk hozzá, az utóbbi viszont kevesebbet fogyaszt.

Különbség a Full HD és HD Ready között
Ez a szempont egyelőre a házi mozizásnál fontos, ha csak hagyományos TV-zésre használjuk a készüléket, nem annyira. A Full HD tulajdonságot ugyanis csak akkor tudjuk kihasználni, ha magas felbontású filmet játszunk le, ehhez azonban vagy olyan TV kell, amiben van USB-s médialejátszó, vagy van egy HD film lejátszására alkalmas külső egységünk, legyen az Blu-ray lejátszó, Media Box, vagy egy jó számítógép. A külső egység csatlakoztatásához kell vagy az a bizonyos HDMI kábel, vagy egy RCA végződésű vezeték.

Ne dőljünk be az USB csatlakozónak!
Az imént említett USB csatlakozó sok olyan készüléken is megtalálható, amiben nincs beépített médialejátszó. Ha a televízió specifikációjában nem szerepel egyértelműen a médialejátszó kifejezés, akkor ez az aljzat csupán a TV szoftveres szervizelésére ad lehetőséget, a bedugott pendrive-ról vagy külső winchesterről nem fogunk tudni filmet lejátszani.

A hangrendszer teljesítménye szinte mindig csalóka
Híradástechnikai gyártók bevett szokása, hogy irreális hangteljesítménnyel próbálják értékesíteni termékeiket. Példaképpen, ha egy panel nappaliban elhelyezett mini Hifi torony valóban leadná a feltüntetett 1000 watt zenei teljesítményt, minimum halláskárosodást okozna a szinten élőknek, de az sem kizárt, hogy kitörnének az ablakok. Tehát, a készülékek – és ide tartoznak a TV-k is – képességeiről ne felirat alapján győződjünk meg, a „dolby mega super surround giga sub bass” hangzatos szavak helyett bízzuk a választást a fülünkre, próbáljuk ki a bemutatóteremben, mit tud a beépített hangrendszer!

Ha nagyon vájtszeműek vagyunk, természetesen lehet még kontrasztarányon, fényerőn, válaszidőn és látószögön is csacsogni az eladóval, de ezek megvitatása inkább már a tévévásárlással járó szórakoztató közjáték részei. Ha a fent végigvett paraméterek alapján jól választunk, a TV többi tulajdonságában sem hagy kivetnivalót a gyártó. Mellesleg nem járnak úgy, mint én.

- Vlagyik -