Joghurt, kultúra - joghurt teszt

Mindig van mit ünnepelni. Szeptemberben például a rég nem látott osztály-, csoport-, vagy munkatársakat (akikkel egyébként végigbuliztuk a nyarat). Akkor ott van a szüret, az új szőlőt is meg kell ülni. Emellett persze jut még lagziból is egy-kettő, meg szeptemberben legalább 30 különböző nevű embernek van névnapja. Mi következik ebből? Fájó fej és égő gyomor.

Az utóbbi Hiperárak Tesztcsapat bejegyzésekből kitűnik a jó szándék. Ajánlottunk konzerv ételt nyaraláshoz, lementünk gyerekbe és uzsonnaötleteket szolgáltattunk a szülőknek, továbbmentünk babába és babaételt köpdöstünk. Elkapott a gépszíj, ismét feláldoztuk testi épségünket annak érdekében, hogy az olvasónak ne kelljen sokat hezitálnia a joghurtos polc előtt, ha másnaposan betér egy hipermarketbe.

Ugyanis jól teszi, ha a joghurthoz nyúl egy nehéz nap éjszakája után! A vitamin, az ásványi anyagok, a folyadék és a baktériumok restaurálják azt, amit előző nap tönkretettünk. Ráadásul pépes, a rágástól fájna a fejünk.

Mikre figyeljünk ha már a joghurtos polc előtt állunk?

- Előző nap a helyi kulturális élet támogatásába fektettük a fizetésünk jelentős részét. A fizetésünk tegnap jött meg. Legyünk smucigok!

- A Danone szerint a vaníliából és a körtéből banán lesz, ez még tiszta fejjel is sok. A Bifidus ActiRegularistól meg sárga pontok nyíl alakzatban csalingáznak fel-alá a gyomrunkban, na, ez ilyenkor kinek hiányzik?

- A joghurt evése elég összetett feladat. Kanalazás, fedőfólia lenyalás, doboz kapargálás. A sörfogyasztás lényegesen egyszerűbb, mentőövként tegyünk a kosarunkba egy gyógysört is!

Gyógysör tekintetében már kioktattuk a Kedves Olvasót, de lássuk, melyik joghurtot ajánljuk, ha a gyógyító hatás mellett más szempontokat is figyelembe veszünk. Epres ízvilágot vadásztunk, az minden gyártónál van.



Bonyolult? Oké, akkor szavakkal:

Milli Life+ Joghurt ital eper+málna

Ivójoghurt. Otthon is könnyen előállítható, kékdobozos tejföl és Pez cukor kell hozzá. Pez cukorkát a hosszú lábú, hátratört fejű Donáldkacsa tokájából csenhetünk.

Zott Szívecske Eper Joghurt
Finom, gyümölcsös, olcsó, de arra apellálunk, hogy a Jogobella hígított változata.

Zott Jogobella Eper Joghurt
Ez az, aminek hígítva Szívecske íze van. Tényleg tele van gyümölccsel, szinte megdöbbentünk, mennyire. Ha nem csak a tesztelt termékek körét vesszük, hanem az általam eddig összes kóstolt joghurtot, akkor is bizton állíthatom, hogy a legjobb joghurt a piacon!

Danone Könnyű és Finom Eper Joghurt
A neve kicsit félrevezető, ugyanis nem finom. A hagyományos, natúr Danone joghurttól annyiban különbözik, hogy rózsaszín és, hogy nincs joghurt íze. Ugyanúgy folyik, mint a Milli, de ott legalább elkergetik az illúziókat az „ivójoghurt” elnevezéssel.

Danone Görög Epres Krémjoghurt
Nem hiszem el, hogy a görögök ezen élnek! Sokkal inkább hungarikum lehetne, az állaga, az íze, de még a szaga is falusi disznóvágás hangulatát idézi. Kenyérre kenve, lila hagymával átvághatunk vele óvodásokat, de nem illik ilyet csinálni!

Az első három tehát, jó, finom, az utolsó egzotikus. Együk, igyuk bátran, nem csak másnaposan!


Kapcsolódó receptek:
Joghurtos csírkecsíkok kekszbundában
Hideg cukkinikrémleves
Joghurtos spárgakrémleves
Epres-joghurtos túróhab
Fűszeres tojássaláta
Fetás mártogató

 

- Vlagyik -

 


1 komment

Címkék: teszt tesztek joghurt árösszehasonlítás hiperárak árkörkép tesztcsapat joghurt teszt

A bejegyzés trackback címe:

https://hiperarak.blog.hu/api/trackback/id/tr942334315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jzs · http://kyokushinblog.blogspot.com 2010.10.01. 09:29:19

Volt réges régen a '80-as évek végén a pécsi tejüzemnek egy ivójoghurtja. Annál királyabb dologgal ebben a műfajban azóta sem találkoztam. Vannak hasonló dolgok, a parmalat és egy másik márka is próbálkozik ívójoghurttal, de mindkettőn nagyon átüt a tejszín íze. (Nem biztos, hogy tejszín, de ahhoz áll legközelebb, kicsit édeskés mellékízük van). Van még egy jó cucc, a török gyros falodákban a hűtők aljában van Ayran. Ez egy híg sós joghurt. Másnaposságra teljesen jó!!! Az utóbbi időkben 200 Ft.-ért lehet venni egy pohárral. Megéri!

Az ízesített joghurtok közül tényleg az epres a legjobb, és valóban a danone görög egészen dzsuva. Erősítve a "minél nagyobb reklámkampány, annál silányabb termék" törvényszerűségét. Lassan, lassan a danone más termékeivel is "bebukik".

Ajánlom kipróbálni még:

Fehér joghurt tetszés szerint, ízlésed szerint sózd meg, kis örölt köményt és friss mentalevelet bele aztán hűtőbe vele! Nyáron a melegben nagyon jó grill húsokhoz vagy csak egyszerűen jázmin rizzsel.

Jó étvágyakat... :)))
   

Hiperárak blog

A Hiperarak.hu hivatalos blog oldala - az Auchan Magyarország Kft. szerkesztésében. A blogon egyrészt a különböző oldalakon megjelenő - árösszehasonlítással foglalkozó - cikkek kivonatai és kommentárjai, másrészt a Hiperarak.hu adatok időszakos elemzései jelennek meg.

Friss topikok

Linkblog

Címkék

ajándék (2) ár (31) árak (32) árcsökkenés (1) árkörkép (39) árnövekedés (1) árösszehasonlítás (46) árpolitika (1) ásványvíz (2) ásványvíz teszt (2) bébiétel (1) bébiétel teszt (1) biotej (4) biotej teszt (4) bor (1) ceruza (1) ceruzaelem (2) ceruzaelem teszt (2) ceruza teszt (1) citromos sör (1) cola (1) csoki (3) csoki mikulás (1) csoki mikulás teszt (1) csoki teszt (2) csokoládé (2) dezodor (1) dezodor teszt (1) dinnye (1) elem (2) elemzés (42) elem teszt (2) energiaital (2) energiaital teszt (2) fagyi (1) fagyi teszt (1) fagylalt (1) február (1) fényképezőgép (1) fesztivál (1) fogyasztói árindex (1) gabonapehely (1) házimozi (1) hazimunka (1) hiperárak (26) hipermarketek (19) hörcsögök (1) húsvét (2) január (3) játék (1) játékszoftver (1) játékszoftver teszt (1) játék teszt (1) joghurt (1) joghurt teszt (1) kávé (1) kávé teszt (2) ketchup (1) ketchup teszt (1) kockasajt (1) kockasajt teszt (1) kóla (1) konzerv (3) kosár (13) leves (2) löncshús (4) macska (1) májkrém (2) melegital (5) melegszendvicskrém (2) mirelit pizza (1) mobil (1) naptej (1) naptej teszt (1) narancslé (1) narancslé teszt (1) öblítő (1) öblítő teszt (1) okos telefon (1) palacsinta (1) papírzsebkendő (1) papírzsebkendő teszt (1) paradicsom (2) paradicsomszósz (2) parizer (1) parizer teszt (1) párizsi (2) párizsi teszt (1) páros index (2) pizza (1) politika (1) rágógumi (2) rágógumi teszt (2) reklám (2) reklámfilm (1) sajt (1) saláta (1) saláta teszt (1) sárgadinnye (1) sör (1) sör teszt (2) spagetti (1) szaloncukor (1) szaloncukor teszt (1) szezonális (13) szilveszter (4) takarítás (1) tea (1) tea teszt (1) tengerimalacok (1) teszt (50) tészta (3) tesztcsapat (46) tesztek (48) túrórudi (1) tv (1) virsli (1) virsli teszt (1) zacskós (1) zacskós leves (1) zsebkendő (1) zsebkendő teszt (1) Címkefelhő

HTML

 
Jogi nyilatkozat |  Írjon nekünk |  Iratkozzon fel hírlevelünkre |  Impresszum
süti beállítások módosítása