Miért ütjük szegény dinnyét?

Ha hinnék a reinkarnációban, dinnyeként szeretnék a legkevésbé újjászületni. Karrierje csúcsa tulajdonképpen az, hogy némi pofozgatást követően meglékelik és feldarabolják.
Az oly népszerű gyümölcs sokrétű felhasználhatóságára utal, hogy nem egy példány fesztiválok kihagyhatatlan kellékévé válik, a héjukat sapkaként hasznosíthatjuk, a dinnye vodkával való beinjekciózása pedig kitűnő módszer arra, hogy a monoton ivást olyan evés váltsa fel, ami szintén bódulathoz vezet. Na így legyen dinnye az ember!

Abban a kivételes esetben, ha a dinnyét pusztán evés céljából vesszük, jó ha tudjuk, mire kell odafigyelni. Azt nyilván mindenki tudja, hogy meg kell ütögetni, de ahogy azt már több dinnyevásárlás alkalmával tapasztaltam, az emberek nagy részének fogalma sincs miért. Érdemes hát ezzel a kérdéssel alaposabban foglalkozni.

Először is a sárgadinnye ütögetése nagyrészt felesleges, kisebb részt oda vezethet, hogy ki kell fizetnünk, pedig nem esszük fel a földről. A sárgadinnye vájt fül helyett inkább tiszta orrot igényel, ha a száránál beleslukkolunk érezni fogjuk, hogy egy illatos, érett darabbal van dolgunk, vagy épp egy semleges illatú, feltehetően még zöld példánnyal. A túlérett dinnyét a puhasága révén találjuk meg, keressünk keményebb darabot!

A klasszikus görögdinnye elsődleges próbája valóban a pofozás. Ha már megütjük, ne csak azért tegyük, mert ezt így szokás, keressünk kongó, hosszan lecsengő, vagy épp éles hangot. A kongás a fellazult hús jele, a basszus tartományban zenélő dinnyék nagyobb valószínűséggel kásásak, sőt nagy az esély rá, hogy a közepük már levált a tömörebb részekről. Azok a példányok, amik élesebb hangot hallatnak feltehetően a héjon belül is kemények, a hangtalan dinnyék pedig még zöldek. Mármint belül.

Az audioteszt mellett azzal növelhetjük még a családon belüli népszerűségünket, ha megpróbálunk közepes méretre, azaz olyan 5-7 kilós dinnyére vadászni. A túl kicsiket lehet, hogy idejekorán választották le köldökzsinórjukról, a túl nagyok meg vagy radioaktív sugárzáson nevelkedtek, vagy kései szüretelésűek és vizesek.

Ahogy a fogyasztói igények évről évre nőnek, úgy jelennek meg a magyar piacon az egyre finomabb, nehezebben romló alfajok. Míg az utóbbi időben a csíkos volt a divat, most a retro korszakát éljük és újra vásárolhatunk fekete héjú görögdinnyét is. Amivel azonban többet tud elődjénél, hogy ez már szinte perforált, határozott heg jelöli, hol kell felvágni ahhoz, hogy a szemnek is kedves félköríves cikkeket kapjunk.

 

 

- Vlagyik - 


Szólj hozzá!

Címkék: dinnye sárgadinnye

A bejegyzés trackback címe:

https://hiperarak.blog.hu/api/trackback/id/tr93061092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
   

Hiperárak blog

A Hiperarak.hu hivatalos blog oldala - az Auchan Magyarország Kft. szerkesztésében. A blogon egyrészt a különböző oldalakon megjelenő - árösszehasonlítással foglalkozó - cikkek kivonatai és kommentárjai, másrészt a Hiperarak.hu adatok időszakos elemzései jelennek meg.

Friss topikok

Linkblog

Címkék

ajándék (2) ár (31) árak (32) árcsökkenés (1) árkörkép (39) árnövekedés (1) árösszehasonlítás (46) árpolitika (1) ásványvíz (2) ásványvíz teszt (2) bébiétel (1) bébiétel teszt (1) biotej (4) biotej teszt (4) bor (1) ceruza (1) ceruzaelem (2) ceruzaelem teszt (2) ceruza teszt (1) citromos sör (1) cola (1) csoki (3) csoki mikulás (1) csoki mikulás teszt (1) csoki teszt (2) csokoládé (2) dezodor (1) dezodor teszt (1) dinnye (1) elem (2) elemzés (42) elem teszt (2) energiaital (2) energiaital teszt (2) fagyi (1) fagyi teszt (1) fagylalt (1) február (1) fényképezőgép (1) fesztivál (1) fogyasztói árindex (1) gabonapehely (1) házimozi (1) hazimunka (1) hiperárak (26) hipermarketek (19) hörcsögök (1) húsvét (2) január (3) játék (1) játékszoftver (1) játékszoftver teszt (1) játék teszt (1) joghurt (1) joghurt teszt (1) kávé (1) kávé teszt (2) ketchup (1) ketchup teszt (1) kockasajt (1) kockasajt teszt (1) kóla (1) konzerv (3) kosár (13) leves (2) löncshús (4) macska (1) májkrém (2) melegital (5) melegszendvicskrém (2) mirelit pizza (1) mobil (1) naptej (1) naptej teszt (1) narancslé (1) narancslé teszt (1) öblítő (1) öblítő teszt (1) okos telefon (1) palacsinta (1) papírzsebkendő (1) papírzsebkendő teszt (1) paradicsom (2) paradicsomszósz (2) parizer (1) parizer teszt (1) párizsi (2) párizsi teszt (1) páros index (2) pizza (1) politika (1) rágógumi (2) rágógumi teszt (2) reklám (2) reklámfilm (1) sajt (1) saláta (1) saláta teszt (1) sárgadinnye (1) sör (1) sör teszt (2) spagetti (1) szaloncukor (1) szaloncukor teszt (1) szezonális (13) szilveszter (4) takarítás (1) tea (1) tea teszt (1) tengerimalacok (1) teszt (50) tészta (3) tesztcsapat (46) tesztek (48) túrórudi (1) tv (1) virsli (1) virsli teszt (1) zacskós (1) zacskós leves (1) zsebkendő (1) zsebkendő teszt (1) Címkefelhő

HTML

 
Jogi nyilatkozat |  Írjon nekünk |  Iratkozzon fel hírlevelünkre |  Impresszum
süti beállítások módosítása