Egyet a babának, egyet a papának - Bébiétel teszt

Az első reakciók azok voltak, hogy bébiételt nem felnőtteknek, hanem gyerekeknek kell tesztelniük. Kösz… Biztos mindenkinek a fia/lánya a legokosabb a világon, de én úgy képzelem el, hogy magvas gondolatok és jól megfontolt 1 és 5 pont közötti értékelések helyett leginkább köpködés, dobálózás, sírás, vagy épp rívás lenne a vége.


Ezen kívül be kell vallanom, hogy az e heti post témájának megválasztásánál önzőség is vezérelt. Jó barátomnak, Karcsinak (eredetileg Krisztián, de ha Ferenc lenne, akkor is így hívnánk) köszönhetem a hozzáállásom. Egyszer szemtanúja voltam, ahogy a gyereket etette, ő a gyerek szájából én meg az ő szájából néztem ki a kanalat. Hármunk harca apuka győzelmével zárult, ő lett a végfelhasználó. Közben persze Karcsi felesége örömmel meséli a rokonságnak, hogy a gyereknek milyen jó a huzatja, mert elpusztít két üveg bébiételt és még utána is bömböl.

Szóval, gondoltam, ha már lehetőségem van ilyen blogot szerkeszteni, akkor megragadom az alkalmat és végre teszek annak érdekében, hogy megkóstolhassam a hőn áhított pépes trutyit. Ezzel mindenki jól jár, mi megtudjuk, minek örül a papa, a blogot olvasó mamák meg nem költik értelmetlen kísérletezgetésre a pénzüket. A Hiperárak Tesztcsapat pár tagjával így meglátogattunk egy hipermarketet, minden márkatermékről vettünk egyet-egyet, kiporcióztuk, megkóstoltuk, értékeltük. Karcsinak nem szóltunk.



Nos, első benyomásomat annyival summáznám, hogy nem ez a zselés izé fogja felváltani nálam a lefekvés előtti csípős paprikás – házi pecsenyezsíros deszkát. A jó magyar, fűszeres ételekhez szokott ízlelőbimbóim felejthető kalandnak ítélték meg a babatápot, a babák viszont igen is használ, ha ilyen egyszerű ízeken nevelkednek! Így is elég magas a mai gyerekek ingerküszöbe, az csak jót tesz, ha egy jóval alacsonyabb küszöbön is könnyedén átbuknak. Egyébként szinte minden címke mondanivalója hasonló szellemiségben íródott. Az üvegekre ragasztott táblázat csillagos adatának magyarázata egy két csillagos, majd egy három csillagos részhez navigál, ahol leírják, hogy a gyártó azon jófejsége, hogy nem tesz a tápba semmilyen adalék anyagot, voltaképpen előírás. Tehát, mindegy mit veszünk, egyik termék sem fog hozzáadott cukrot, tartósítószert, színezéket tartalmazni. Minden bébiétel az, ami rá van írva, ha olyat hallunk, hogy ezt vagy azt vedd, mert ettől nem nő ki még egy feje a gyereknek, akkor csupán márkahűség rejtőzik a jó tanács mögött.

Gazdaságos bébiétel vásárlás?
 

 

- Vlagyik -


Szólj hozzá!

Címkék: teszt elemzés tesztek konzerv bébiétel árösszehasonlítás árkörkép tesztcsapat bébiétel teszt

A bejegyzés trackback címe:

https://hiperarak.blog.hu/api/trackback/id/tr572262219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
   

Hiperárak blog

A Hiperarak.hu hivatalos blog oldala - az Auchan Magyarország Kft. szerkesztésében. A blogon egyrészt a különböző oldalakon megjelenő - árösszehasonlítással foglalkozó - cikkek kivonatai és kommentárjai, másrészt a Hiperarak.hu adatok időszakos elemzései jelennek meg.

Friss topikok

Linkblog

Címkék

ajándék (2) ár (31) árak (32) árcsökkenés (1) árkörkép (39) árnövekedés (1) árösszehasonlítás (46) árpolitika (1) ásványvíz (2) ásványvíz teszt (2) bébiétel (1) bébiétel teszt (1) biotej (4) biotej teszt (4) bor (1) ceruza (1) ceruzaelem (2) ceruzaelem teszt (2) ceruza teszt (1) citromos sör (1) cola (1) csoki (3) csoki mikulás (1) csoki mikulás teszt (1) csoki teszt (2) csokoládé (2) dezodor (1) dezodor teszt (1) dinnye (1) elem (2) elemzés (42) elem teszt (2) energiaital (2) energiaital teszt (2) fagyi (1) fagyi teszt (1) fagylalt (1) február (1) fényképezőgép (1) fesztivál (1) fogyasztói árindex (1) gabonapehely (1) házimozi (1) hazimunka (1) hiperárak (26) hipermarketek (19) hörcsögök (1) húsvét (2) január (3) játék (1) játékszoftver (1) játékszoftver teszt (1) játék teszt (1) joghurt (1) joghurt teszt (1) kávé (1) kávé teszt (2) ketchup (1) ketchup teszt (1) kockasajt (1) kockasajt teszt (1) kóla (1) konzerv (3) kosár (13) leves (2) löncshús (4) macska (1) májkrém (2) melegital (5) melegszendvicskrém (2) mirelit pizza (1) mobil (1) naptej (1) naptej teszt (1) narancslé (1) narancslé teszt (1) öblítő (1) öblítő teszt (1) okos telefon (1) palacsinta (1) papírzsebkendő (1) papírzsebkendő teszt (1) paradicsom (2) paradicsomszósz (2) parizer (1) parizer teszt (1) párizsi (2) párizsi teszt (1) páros index (2) pizza (1) politika (1) rágógumi (2) rágógumi teszt (2) reklám (2) reklámfilm (1) sajt (1) saláta (1) saláta teszt (1) sárgadinnye (1) sör (1) sör teszt (2) spagetti (1) szaloncukor (1) szaloncukor teszt (1) szezonális (13) szilveszter (4) takarítás (1) tea (1) tea teszt (1) tengerimalacok (1) teszt (50) tészta (3) tesztcsapat (46) tesztek (48) túrórudi (1) tv (1) virsli (1) virsli teszt (1) zacskós (1) zacskós leves (1) zsebkendő (1) zsebkendő teszt (1) Címkefelhő

HTML

 
Jogi nyilatkozat |  Írjon nekünk |  Iratkozzon fel hírlevelünkre |  Impresszum
süti beállítások módosítása