Ciao Italia! - Mirelit pizza teszt

Keresni a legjobb, olasz étteremben kínált pizza mirelit megfelelőjét önfeláldozás valami teljesen értelmetlen ügy oltárán. Meg sem kíséreltük, inkább fogalmazzunk úgy, hogy a legjobb kör alakú melegszendvics nyomába eredtünk, amit „pizza” feliratú dobozban árulnak.

A magyar pizza illetve pidza, ugye alapból sincs rokonságban az igazi olasszal. Ha igen, mástól örökölte a vonásait. Míg az eredeti kivitel az egyszerűségével és a kevés alapanyag szerénységével könnyen értelmezhető, mégis harmonikus benyomást képvisel, a magyar fajtának köze sincs ehhez az elképzeléshez. Mi gyúrunk valami brutál, fél méter magas tésztát, ráhajítunk mindent, ami a hűtőben van (kolbász, krumpli, szalonna, narancs, csalamádé, stb.), aztán be a sütőbe. Kivéve meg ketchup-mustár-majonéz butítással fokozzuk az értelmetlenséget. Tömünk fejenként két tepsivel, pihegve nézünk egy Barátok köztöt, aztán szunya, míg a szervezetünk nem regenerálódik a megpróbáltatásokat követően.

A mirelit pizza célja valószínűleg az, hogy fiataloknak alternatívát nyújtson a tejbe kukoricapehely és rántotta mellett. Majdani háziasszonyoknak és agglegényeknek sem haszontalan a hűtő, a mikró és a tűzhely után a sütővel is gyors ismeretséget kötniük, a mirelit pizza tökéletesen alkalmas arra, hogy közelebb hozzuk a háztartási gépet és a felhasználóját.

Na, nézzük, milyen pizzákat kapunk a magyar hiperekben! Ami a választékot illeti, nem túl nagy a kínálat. A Dr.Oetker szinte monopol helyzetben van, ő készíti az ismertebb brendeket. Egy Langalló nevű termék is befurakodott a pizzás polcokra, bár a dobozán szinte sehol sem láttam a „pizza” kifejezést, inkább kép alapján tettem a kosárba ezt az egyedet.

A Hiperárak Tesztcsapat 6 tagjával kisütöttük a zsákmányom, minden pizzát úgy, ahogy azt a dobozán javasolták. Nekiálltunk kóstolni, a szokásos 1-5 pontokkal értékelve a benyomásainkat:



Dr. Oetker Guseppe Salame pizza
Azt hittem, hogy a nagy sárga Lehel hűtők emléke már nem fog többé felderengeni. Bár sose haraptam bele a régi frigónkba, ez a pizza kicsit mégis annak a jégszekrénynek az ízére emlékeztetett. Ár/érték arányban egyébként a legjobb volt a teszteltek között.


Dr. Oetker Big Americans Texas pizza
Nem voltam még Amerikában, ezért nem is tudhatom, mire kell ennél a pizzánál várni. Amit kaptam, az vastag tészta, mexikói chilis bab szósz, trappista, és rajta pár karika diákcsemege. Pizzához nincs sok köze, de egész jó, ráadásul ezen volt a legtöbb sajt!


Dr. Oetker Ristorante Pizza Salame
Vékony tészta – pipa, ízlésesen nem túl sok feltét – pipa, eredeti pizza ízvilág – pipa. Ami nem pipa az a pritamin paprika, azért az cseppet osztályidegen. És végre nem veszik hülyére a vásárlót, a pizza tényleg úgy néz ki, mint, a csomagoláson.


Hal-Restaurant Langalló
Ahogy már említettem, ránézésre pizzának tűnt, azért tettem a kosárba. Gyakorlatilag mindenben meg is felel a mirelit pizza követelményének, leszámítva azt, hogy nincs rajta paradicsom szósz és, hogy nem ez a neve. Kicsomagolva kenyérlángosnak nézem, de attól azért messze van. Egyetlen előnye, hogy nagyon laktató.

Összességében elmondható, hogy rosszabbra számítottunk, ért kellemes meglepetés is. Gyorsan elkészíthető ételnek egy nehéz nap éjszakáján teljesen megfelel.

Hol, mennyibe kerül a mirelit pizza?
 

 

- Vlagyik - 


 


2 komment

Címkék: teszt árak elemzés ár tesztek pizza mirelit pizza árösszehasonlítás árkörkép tesztcsapat

A bejegyzés trackback címe:

https://hiperarak.blog.hu/api/trackback/id/tr452631196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jzs · http://kyokushinblog.blogspot.com 2011.02.03. 10:11:49

A Kárpátok medencéjében a pizza = melegszendvics..... én már láttam májasat is! Brrrrr.......... várom a zsíros, lila hagymás mirelit pizzát.

De egyet értek, hajnalban, sok szesztől égő gyomorral kitámolyogva a konyhába mindenképpen kívánatos étel. Meg aztán mindig fel lehet javítani valamivel.

Moleman 2011.05.19. 09:15:36

@jzs:
A csirkemájas pizzával nekem nincs semmi bajom, talán az a kedvencem. Meg a joghurtos csirkeragu rákkal és fokhagymával. Nem ettem még eredeti olasz pizzát, de nem is azért veszek pizzát, hogy olyan legyen. Próbálok minél nagyobb tápértéket kicsikarni egységnyi rendelésösszegből. :)
   

Hiperárak blog

A Hiperarak.hu hivatalos blog oldala - az Auchan Magyarország Kft. szerkesztésében. A blogon egyrészt a különböző oldalakon megjelenő - árösszehasonlítással foglalkozó - cikkek kivonatai és kommentárjai, másrészt a Hiperarak.hu adatok időszakos elemzései jelennek meg.

Friss topikok

Linkblog

Címkék

ajándék (2) ár (31) árak (32) árcsökkenés (1) árkörkép (39) árnövekedés (1) árösszehasonlítás (46) árpolitika (1) ásványvíz (2) ásványvíz teszt (2) bébiétel (1) bébiétel teszt (1) biotej (4) biotej teszt (4) bor (1) ceruza (1) ceruzaelem (2) ceruzaelem teszt (2) ceruza teszt (1) citromos sör (1) cola (1) csoki (3) csoki mikulás (1) csoki mikulás teszt (1) csoki teszt (2) csokoládé (2) dezodor (1) dezodor teszt (1) dinnye (1) elem (2) elemzés (42) elem teszt (2) energiaital (2) energiaital teszt (2) fagyi (1) fagyi teszt (1) fagylalt (1) február (1) fényképezőgép (1) fesztivál (1) fogyasztói árindex (1) gabonapehely (1) házimozi (1) hazimunka (1) hiperárak (26) hipermarketek (19) hörcsögök (1) húsvét (2) január (3) játék (1) játékszoftver (1) játékszoftver teszt (1) játék teszt (1) joghurt (1) joghurt teszt (1) kávé (1) kávé teszt (2) ketchup (1) ketchup teszt (1) kockasajt (1) kockasajt teszt (1) kóla (1) konzerv (3) kosár (13) leves (2) löncshús (4) macska (1) májkrém (2) melegital (5) melegszendvicskrém (2) mirelit pizza (1) mobil (1) naptej (1) naptej teszt (1) narancslé (1) narancslé teszt (1) öblítő (1) öblítő teszt (1) okos telefon (1) palacsinta (1) papírzsebkendő (1) papírzsebkendő teszt (1) paradicsom (2) paradicsomszósz (2) parizer (1) parizer teszt (1) párizsi (2) párizsi teszt (1) páros index (2) pizza (1) politika (1) rágógumi (2) rágógumi teszt (2) reklám (2) reklámfilm (1) sajt (1) saláta (1) saláta teszt (1) sárgadinnye (1) sör (1) sör teszt (2) spagetti (1) szaloncukor (1) szaloncukor teszt (1) szezonális (13) szilveszter (4) takarítás (1) tea (1) tea teszt (1) tengerimalacok (1) teszt (50) tészta (3) tesztcsapat (46) tesztek (48) túrórudi (1) tv (1) virsli (1) virsli teszt (1) zacskós (1) zacskós leves (1) zsebkendő (1) zsebkendő teszt (1) Címkefelhő

HTML

 
Jogi nyilatkozat |  Írjon nekünk |  Iratkozzon fel hírlevelünkre |  Impresszum
süti beállítások módosítása