Tej és egyéb zöldségek - Biotej teszt

Vannak olyan munkahelyek, ahol mindenkinek érdemes 1-2 napot eltöltenie. Ilyen a sörgyár vagy a tejüzem. Az egyikben sörivásért fizetnek, a másikban meg ingyen gumicsizma jár.

Ingyen sör

A sörgyár ötlete a második X megünneplése során jött. A brainstorming apropója az a kiábrándultság volt, amit az idejekorán elfogyott sör miatt józanul maradt lányok látványa nyújtott. Kudarcunkból kifolyólag nem járt máson a kissé fáradt agyunk (a lányok a mi fogyasztásunk miatt maradtak szárazon), mint azon, hogy miként lehet további sörhöz jutni és nem mellékesen felszámolni a csóróságunkat. A helyes választ először az építőipar környékén kerestük, azonban a sörgyárban hasztalanul töltött munkaórákban találtuk meg.

Némi közbenjárás gyümölcseként diákmunkát kaptunk a helyi sörgyárban, ahol hálátlan módon a kitűzött feladatokat teljes mértékben figyelmen kívül hagyva sörözéssel múlattuk az időt. Három napja ittuk az ingyen sört mire rájöttek. Az épp nálunk lévő üveget kifizettették, majd a kezünkbe nyomták a felmondó levelünket - és három napi munkabért.

Tejcsárda

A tejüzemben már más érdekek mozgattak. Egy barátomnak olyan gitár került a birtokába, ami a leírása alapján egy deszka volt zsinórokkal, tekerővel. Az igazság viszont, hogy épp egy ilyen Fender Stratón muzsikált anno Jimmy Hendrix is. Bár balkezes darab, mégis úgy gondoltam, hogy megér egy pár fehér gumicsizmát, amire a cimborám egy fehér csukás Mohó Jojó mesefigura iránti rajongása miatt vágyott.

Biztos forrásból tudtam, hogy a tejgyárban fehér csizmában kell trappolni és higiéniai okok miatt mindenki vadonat új darabokat kap, amiket hazahordhat. A hazahordás előfeltétele persze az volt, hogy legalább egy napot le kellett húzni a tejiparban.

Nos, egy nap alatt, nagyjából akkora sokk ért, mint mikor megtudtam, hogy a Mikulás nem azért vonakodik igazi Ferrari F40-et hozni, mert smucig, hanem azért, mert nem is létezik. Tejüzemünkbe ugyanis a hagyományos termelési láncból hiányzott az input, az addigi elképzeléseimmel ellentétben, nem hordták be kamionszámra a friss tejet. Ha meg beérkezett egy tartálykocsi, helyette tíz másik távozott a termékünkkel töltve. Egy ma is tejiparban dolgozó ismerősöm egyébként ezt azzal magyarázta, hogy ha jól adnak a bocik akkor tejport készítenek a tejből, ha meg rosszul, akkor feloldják az ínséges időkre elraktározott port.

Biotej

Senkit se tévesszen meg, a biotejjel is megeshet, hogy szilárd halmazállapotban áll egy darabig. Hivatalosan bio minősítéssel azok a tejek forgalmazhatók, amelyek az ökológiai termeléssel kapcsolatos szabályoknak megfelelnek, és a szabályok betartását erre jogosult szervezetek ellenőrzik. Tulajdonképpen a tehenek etetésénél bukik ki az igazi különbség bio és kommersz termék között.

Bár már rég nem iszom tejet, mégis kíváncsi voltam, miért kerül a bioboci tőgyének gyümölcse oly sokba és mi az, amit a vegetariánus, vagy bio életmódot folytató legkitartóbb emberek isznak tej helyett. Bevásároltunk hát a Hiperárak Tesztcsapattal, vettünk bio tehéntejet és mindenféle növényi eredetű, tej ízű szénsav- és alkoholmentes italokat. Pontszám, divat, egészség ide vagy oda, nem jöttünk rá, miért fogyasztják az utóbbit.

(Minden szempontot 1-5 pont között értékelt a csapat 6 tagja)


Azoknak a tejeknek, melyeknek az eredete egyértelműen visszavezethető volt a tehenekhez, jó, zsíros, falusias ízük volt. Nem vallom magam sznobnak, mégis úgy éreztem, hogy van különbség az olcsó, kék-fehér dobozos friss „tejital” és ezek között. A növényi lőrék származása azonban elgondolkodtató. Lehet, hogy valaki reggelente összeönti azokat a tejeket, amikből a gyerekek kihalászták már a gabonapelyhet? Állagra is és ízre is ez a benyomása az embernek, bár bizonyos teszttermékeknél higított rizs illetve zabkása emléke is kísértett. Nos, ettől a kísérlettől, csakúgy, mint az ásványvizestől sem lettem felvilágosult bio reformer.

Hol kapható biotej? 

 

 

- Vlagyik -


1 komment

Címkék: teszt tesztek biotej tesztcsapat biotej teszt

A bejegyzés trackback címe:

https://hiperarak.blog.hu/api/trackback/id/tr72423296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jzs · http://kyokushinblog.blogspot.com 2010.11.09. 09:24:54

A legjobb tejet Moszkvában ittam. Ott van forgalomban 5%-os is. Na, az jól lehütve igen kellemes.

Szerintem a tej, mint olyan a végét járja. Ami elérhető árban van, az ihatatlan, ami meg finom, az nagyon drága. Lassan átfordul majd a világ és a növényi alapúak - ahol nincs boci a gyártási láncban - lesz az olcsóbb. Majd, valamikor....

De most eszembe jutott valami a bejegyzést olvasva. Mindjárt ki is próbálom. Veszek egy zacskósat. Olyat vagy 10 éve nem ittam. Milyen lehet.... ?
   

Hiperárak blog

A Hiperarak.hu hivatalos blog oldala - az Auchan Magyarország Kft. szerkesztésében. A blogon egyrészt a különböző oldalakon megjelenő - árösszehasonlítással foglalkozó - cikkek kivonatai és kommentárjai, másrészt a Hiperarak.hu adatok időszakos elemzései jelennek meg.

Friss topikok

Linkblog

Címkék

ajándék (2) ár (31) árak (32) árcsökkenés (1) árkörkép (39) árnövekedés (1) árösszehasonlítás (46) árpolitika (1) ásványvíz (2) ásványvíz teszt (2) bébiétel (1) bébiétel teszt (1) biotej (4) biotej teszt (4) bor (1) ceruza (1) ceruzaelem (2) ceruzaelem teszt (2) ceruza teszt (1) citromos sör (1) cola (1) csoki (3) csoki mikulás (1) csoki mikulás teszt (1) csoki teszt (2) csokoládé (2) dezodor (1) dezodor teszt (1) dinnye (1) elem (2) elemzés (42) elem teszt (2) energiaital (2) energiaital teszt (2) fagyi (1) fagyi teszt (1) fagylalt (1) február (1) fényképezőgép (1) fesztivál (1) fogyasztói árindex (1) gabonapehely (1) házimozi (1) hazimunka (1) hiperárak (26) hipermarketek (19) hörcsögök (1) húsvét (2) január (3) játék (1) játékszoftver (1) játékszoftver teszt (1) játék teszt (1) joghurt (1) joghurt teszt (1) kávé (1) kávé teszt (2) ketchup (1) ketchup teszt (1) kockasajt (1) kockasajt teszt (1) kóla (1) konzerv (3) kosár (13) leves (2) löncshús (4) macska (1) májkrém (2) melegital (5) melegszendvicskrém (2) mirelit pizza (1) mobil (1) naptej (1) naptej teszt (1) narancslé (1) narancslé teszt (1) öblítő (1) öblítő teszt (1) okos telefon (1) palacsinta (1) papírzsebkendő (1) papírzsebkendő teszt (1) paradicsom (2) paradicsomszósz (2) parizer (1) parizer teszt (1) párizsi (2) párizsi teszt (1) páros index (2) pizza (1) politika (1) rágógumi (2) rágógumi teszt (2) reklám (2) reklámfilm (1) sajt (1) saláta (1) saláta teszt (1) sárgadinnye (1) sör (1) sör teszt (2) spagetti (1) szaloncukor (1) szaloncukor teszt (1) szezonális (13) szilveszter (4) takarítás (1) tea (1) tea teszt (1) tengerimalacok (1) teszt (50) tészta (3) tesztcsapat (46) tesztek (48) túrórudi (1) tv (1) virsli (1) virsli teszt (1) zacskós (1) zacskós leves (1) zsebkendő (1) zsebkendő teszt (1) Címkefelhő

HTML

 
Jogi nyilatkozat |  Írjon nekünk |  Iratkozzon fel hírlevelünkre |  Impresszum
süti beállítások módosítása