Debedezodoroztuk magunkat - Dezodor teszt

A tavasz egyik következménye, hogy a szokásosnál jóval nagyobb figyelmet szentelünk annak a testrészünknek, ami egy nem létező dolognak az alja. A hajlatok fújása, dörzsölése, gurítgatása ilyenkor különösen fontos, mert nem csak melegebb van, és többet izzadunk, de gondoskodnunk kell arról, hogy legyen kivel végigturbékolnunk a tavaszt és a nyarat. Ez meg büdösen nem megy.

Tanácsadó testületünk, a Hiperárak Tesztcsapata így pár hím taggal bővülve férfi dezodorokat tesztelt a héten.
Hölgyeim, mielőtt elhamarkodottan hímsoviniszta ideológiát vélnének felfedezni a női szépségápolás figyelmen kívül hagyásában, tudniuk kell, hogy a témaválasztás hátterében egyedül az a meggyőződésünk állt, hogy Önöknek nincs is szükségük ilyen fajta csodaszerekre…

Feltehetően furcsa képet mutatva férfi társaimmal egy ezúttal nem sörrel, hanem dezodorral teli kocsit toltunk a közeli hiper kasszájához. Aztán ismét szokatlan jelenség ütötte fel a fejét, konditerembe mentünk. Itt derül ki csak igazán, mit tudnak a sziszegő szappanok!

A teszt a férfi öltözőben indult, ahol akár véget is érhetett volna, mert rá kellett jönnünk, hogy a napi két átöltözés mellett még kettő beiktatása baromira fárasztó tevékenység. Viszont az előzőleg átgondolt edzésterv egyszerűsége és kíméletessége ellenére azért bonyolultabb volt egy spontán átvedléstől, tartottuk hát magunkat az eredeti célokhoz. Befújtuk jobb és bal hónaljunkat, nyilván más-más dezodorokkal és irány a gyúróterem! Ha valaki sportos életvitelre szeretne váltani, azzal most, remélem még idejében tudatom: a konditermek világa nem a gyúrúnkvazze beszélgetésekről és a csajok stíröléséről szól! Nők alig vannak, női hang attól még akad bőven. Szteroiddal pumpált alakok követnek mindenhova, érzékeltetve, hogy azt a gépet, aminek te még a működést sem tudod kilogikázni, ők már évek óta megunták. Tapasztalatlanságunk ellenére azért felemeltünk és kinyomtunk ezt-azt, elvégre izzadni kell, azért vagyunk itt.

A jó másfél órás szenvedést követően (amely egy órás szünetében sikerült megtalálnunk az aerobik termet is) a karunk alá dugtuk a fejünket és heves szaglásba kezdtünk. A tapasztalataink a következők.



Baba Férfiaknak Dezodor: Kíváncsi vagyok a célközönségre, valljuk meg, nem utal túl férfias imázsra, ha valaki előhúz egy buborékos, Baba feliratú, nevéhez hűen baba-kék flakont. Ennek ellenére, a Babának volt az egyik legkellemesebb illata.
Ára: 2927 Ft / L

Old Spice Alps: Jártam az Alpokban, nem volt zöldalma illata. Ennek van. Ettől függetlenül nem rossz és a tartóssága is elfogadható.
Ára: 3992 Ft / L

Fa Men Extreme Cool: Tipikus öltöző szag, aki szereti, annak jó. Sőt, nagyon sok ideig jó neki, még most is érzem magamon, pedig azóta le is zuhanyoztam már. Ha elcsípjük a Fa-tól a nekünk való illatot, bátran használjuk!
Ára: 3993 Ft / L

Nivea For Men fresh Active: A csomagolás szerint 48 órán keresztül élvezhetjük a hatását, de szerintem ehhez minimum lég- és ingermentes környezet szükségeltetik. Az illata visszafogott, szolid.
Ára: 4660 Ft / L

Adidas Action 3 Fresh: Egész jó illata van és tartós is. Ami szintén előnyére válhat, hogy nem kell atomfizikus diploma az üzembe helyezéséhez, csak le kell nyomni a tetejét. A többinél nem tértem ki erre, de nagyrészt csapatmunka eredménye volt, hogy egyáltalán fújni tudtunk belőlük. Nyilván mi vagyunk a hibásak, nem léptünk atomfizikusi pályára.
Ára: 5387 Ft / L

Dove Men +Care: Azt írja, nem irritál. Nem izzadsz. Nincs benne alkohol. Akkor hogy akarják eladni férfiaknak? Érthetetlen, kár a jó illatért.
Ára: 5527 Ft / L

Axe Anti-hangover Deo: Ismét egy csodaszer a másnaposság leküzdésére. Ne tévesszen meg senkit, attól, hogy hónaljon spriccelem magam valamivel, még nem ihatom magam felismerhetetlenségig előző este. Csak fantázianév, ne álljunk neki az eladónak, ha nem nyújtotta a kellő hatást.
Ára: 5727 Ft / L

STR8 Oxygen: Észrevettem, hogy míg teszteltük, egyszer sem mondtuk ki a nevét. Ne halogassuk tovább, a „sötörönyolc” árához mérten kellemes, színtelen, de koránt sem szagtalan gáz. A konditermi tesztet is kiállta, a megerőltető gyakorlatok után is megőrizte intenzitását.
Ára: 5767 Ft / L

Az izzadásra tehát találtunk gyógyírt, több változatban is. A párkeresést, mint már írtam nem a konditeremben szeretnénk elvégezni, de ha sikeres lesz, arról talán később számolunk be.

Hol vegyünk dezodort?

 

 

- Vlagyik - 


 


1 komment

Címkék: teszt árak elemzés kosár ár tesztek dezodor árösszehasonlítás hipermarketek hiperárak árkörkép tesztcsapat dezodor teszt

A bejegyzés trackback címe:

https://hiperarak.blog.hu/api/trackback/id/tr412782449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jzs · http://kyokushinblog.blogspot.com 2011.04.01. 10:45:47

A sziszegős szappanok világában elég tájékozatlan vagyok, ezért érdeklődéssel olvastam.

Azért valami ár érték arányt vagy bármilyen rangsort csinálhattál volna. Így nem tudtam meg, ha egyszer kedvet kapok fújni, akkor melyiket vegyem.

Amúgy a baba cuccot én sem értettem soha, mert láttam a polcokon és nem igazán jött le, hogy ez férfiak számára van kitalálva. Sporttársaknál láttam már tusfürdő változatban is, az is elég fura... szláv piacra meg amúgysem lehetne a névvel betörni, pl. orosz jelentése alapján még cikibb egy férfinak a kezében.
   

Hiperárak blog

A Hiperarak.hu hivatalos blog oldala - az Auchan Magyarország Kft. szerkesztésében. A blogon egyrészt a különböző oldalakon megjelenő - árösszehasonlítással foglalkozó - cikkek kivonatai és kommentárjai, másrészt a Hiperarak.hu adatok időszakos elemzései jelennek meg.

Friss topikok

Linkblog

Címkék

ajándék (2) ár (31) árak (32) árcsökkenés (1) árkörkép (39) árnövekedés (1) árösszehasonlítás (46) árpolitika (1) ásványvíz (2) ásványvíz teszt (2) bébiétel (1) bébiétel teszt (1) biotej (4) biotej teszt (4) bor (1) ceruza (1) ceruzaelem (2) ceruzaelem teszt (2) ceruza teszt (1) citromos sör (1) cola (1) csoki (3) csoki mikulás (1) csoki mikulás teszt (1) csoki teszt (2) csokoládé (2) dezodor (1) dezodor teszt (1) dinnye (1) elem (2) elemzés (42) elem teszt (2) energiaital (2) energiaital teszt (2) fagyi (1) fagyi teszt (1) fagylalt (1) február (1) fényképezőgép (1) fesztivál (1) fogyasztói árindex (1) gabonapehely (1) házimozi (1) hazimunka (1) hiperárak (26) hipermarketek (19) hörcsögök (1) húsvét (2) január (3) játék (1) játékszoftver (1) játékszoftver teszt (1) játék teszt (1) joghurt (1) joghurt teszt (1) kávé (1) kávé teszt (2) ketchup (1) ketchup teszt (1) kockasajt (1) kockasajt teszt (1) kóla (1) konzerv (3) kosár (13) leves (2) löncshús (4) macska (1) májkrém (2) melegital (5) melegszendvicskrém (2) mirelit pizza (1) mobil (1) naptej (1) naptej teszt (1) narancslé (1) narancslé teszt (1) öblítő (1) öblítő teszt (1) okos telefon (1) palacsinta (1) papírzsebkendő (1) papírzsebkendő teszt (1) paradicsom (2) paradicsomszósz (2) parizer (1) parizer teszt (1) párizsi (2) párizsi teszt (1) páros index (2) pizza (1) politika (1) rágógumi (2) rágógumi teszt (2) reklám (2) reklámfilm (1) sajt (1) saláta (1) saláta teszt (1) sárgadinnye (1) sör (1) sör teszt (2) spagetti (1) szaloncukor (1) szaloncukor teszt (1) szezonális (13) szilveszter (4) takarítás (1) tea (1) tea teszt (1) tengerimalacok (1) teszt (50) tészta (3) tesztcsapat (46) tesztek (48) túrórudi (1) tv (1) virsli (1) virsli teszt (1) zacskós (1) zacskós leves (1) zsebkendő (1) zsebkendő teszt (1) Címkefelhő

HTML

 
Jogi nyilatkozat |  Írjon nekünk |  Iratkozzon fel hírlevelünkre |  Impresszum